A 2010-es magyarországi választásoknak sok értelmezését hallhattuk, de talán érdemes visszatekintenünk és meghallgatni mások véleményét hasonló történelmi helyzetben.
1945-öt írunk, elemzőnk, aki elmondja, mit is kell látnia a számok mögött, Révai József…
PS Köszönöm feleségemnek, Eszternek, hogy kutatnivalói közepette kérésemre kikereste és begépelte ezt a cikket.
Szabad Nép. III. 186. 1945. nov. 9. 1.
A választások mérlege
Írta: Révai József
A választások lezajlottak. A hiányzó néhány adat már nem igen fog változtatni a kialakult végeredményen, a választások mérlegét tehát meg lehet vonni.
Az első, amit meg kell állapítani a legnagyobb rendben és nyugalomban zajlottak le. Ez egymagában is annak a bizonyítéka, hogy a Függetlenségi Front pártjainak még a választások előtt közzétett felhívása a nemzeti egység szükségességéről, komoly visszhangot vert az országban. A magyar nép nem azokat követte, akik a demokrácia rendjét fel akarták borítani, hogy halászhassanak a zavarosban. A magyar demokrácia a választásokkal ország-világ előtt tanúbizonyságot tett arról, hogy rálépett a megszilárdulás, a konszolidáció útjára.
A demokrácia konszolidálásának egyik igen jelentős tényezője a Magyar Kommunista Párt választási sikere. Ha az következett volna be, amire a demokrácia ellenségein túl – kommunistákat kivéve – a demokrácia hívei is számítottak, hogy a választásokból Pártunk komolyan meggyengülve kerül ki, akkor ma a demokrácia ellenségei újdonganának és szó sem lehetne a demokrácia megszilárdulásáról. De a M. K. P. a választásokból nem „törpe pártként” került ki. Egy párt, amelyre 800 000 szavazat esett és amely 70 képviselővel vesz részt az új nemzetgyűlésben: nagy, erős párt, amelynek kitéphetetlenül mély gyökerei vannak a néptömegekben. Pártunk választási sikerének értékelésénél számba kell venni azt, hogy szinte minden ellenünk dolgozott, hogy a körülmények, a közhangulat nem nekünk, hanem a velünk szemben álló erőknek kedvezett. Számba kell venni azt is, hogy mint nyíltan működő tömegpárt, fiatal párt vagyunk, sokkal kevésbé rendelkezünk tapasztalt, iskolázott funkcionáriusokkal, mint a 25 éves legalitás előnyeivel induló többi párt. Mégis kiálltuk a próbát, dacoltunk minden nehézséggel és 800. 000 dolgozó magyar állt mellénk.
A választásokon a számok döntenek, de az igazi erőviszonyokat nemcsak a szavazatokon lehet mérni. Az a 800.000 szavazat, amely a Pártunkra esett nem akármilyen szavazat. A választási eredmények elemzése mutatja, hogy a M. K. P.-nak van az országban a leginkább homogén, a leginkább egységes tábora. Ránk a bányamunkások zöme, a bp.-i, csepeli, ózdi, diósgyőri nagyipari munkások tömege szavazott, tehát a magyar munkásság legrégibb szervezeti hagyományokkal rendelkező, legöntudatosabb, legharcosabb, de a termelés szempontjából is a legnagyobb fajsúlyú része.
De a választások azt is megmutatták, hogy a M. K. P. nemcsak a városi dolgozók, nemcsak az ipari munkásság pártja. Nyolcszázezer szavazónak körülbelül a fele: paraszt. És itt súlyosan esik a latba az, hogy elsősorban régi, demokratikus öntudatú, 48-as és szocialista mozgalmi hagyományokkal rendelkező parasztság szavazott ránk: a Tiszántúl, a Viharsarok, Jásznagykunszolnok, Csongrád, Csanád, Békés szegény parasztsága, földmunkásai és kubikusai.
Mi kommunisták, nem pihenünk meg a babérainkon, nem húnyjuk be szemünket Pártunk gyengéi és fogyatékosságai előtt. A választások ezekre is fényt derítettek: a tanulságokat tömegeink és funkcionáriusaink nevelése, szervező munkánk megerősítése tekintetében fogjuk belőle levonni. De döntő tanulsága a választásoknak – nemcsak a mi számunkra, hanem a magyar demokrácia többi tényezője, az egész ország számára – az, hogy a M. K. P. nagy tömegpárt, hogy a magyar politikában játszott szerepének és vállalt felelősségének alapja semmi egyéb, mint önnön ereje. A M. K. P. a mögötte álló tömegerőre támaszkodva kért szót eddig is és követel befolyást ezután is a magyar demokrácia irányításába.
A választások eredményének további jellegzetessége az, hogy a Független Kisgazdapárt több mint két és fél millió szavazattal megszerezte az abszolút többséget. De állapítsuk meg mindjárt azt is, hogy ez a többség messze elmarad azoktól a vérmes reményektől, amelyeket bizonyos körök a választások előtt tápláltak. A Kisgazdapárt nem kapott se 75, se 65, hanem csak 56-57 százalékos többséget. Többségnek persze többség ez is. De a 75 százalékos és az 57 százalékos többség között az a különbség, hogy a Kisgazdapárt választási győzelme koránt sem jelenti a magyar demokrácia balszárnyának azt az „elsöprését” és „legázolását”, amelyben a demokrácia ellenségei reménykedtek és amely – ha bekövetkezik – a magyar demokrácia belső egyensúlyának felborulásával, sőt a Kisgazdapárton belüli helyzet felbomlásával is fenyegetett volna. A magyar demokrácia megszilárdulásának feltétele volt, hogy a Kisgazdapárt jobbszárnyának reményei az „elsöprő” választási győzelemről füstbe mentek.
Ezeknek a választásoknak a jellege más volt, mint a bp-i választásoké. Most az ország szavazott, tehát szavaztak a Kisgazdapárt paraszti tömegei is. Ezért a Kisgazdapártra leadott szavazatok többségét nem lehet úgy értékelni, mint Buda és a Belváros szavazatait. A Kisgazdapárt 2.600.000 szavazójának jóval több mint felét bízvást lehet a demokrácia komoly hívének tekinteni.
De a magyar demokrácia minden hívének – és ez vonatkozik a Kisgazdapárt demokratáira is – szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy a Kisgazdapárt szavazóinak jelentékeny része nem demokratikus meggyőződésből, hanem éppen ellenkező meggondolás alapján szavazott a Kisgazdapártra. Nem véletlenség, hogy a Független Kisgazdapárt nem a Tiszántúlon, hanem a Dunántúlon érte el a legnagyobb sikert, tehát nem az ország politikailag haladóbb, hanem politikailag elmaradottabb részén, nem ott ahol Áchim András, hanem ott ahol Nagyatádi Szabó hagyományai elevenek, ott, ahol a nyilas fertőzés a leginkább hatott, ott, ahol a feudális uralom a parasztságban, a cselédségben a legtovább őrizte meg a jobbágyi alázatosság szellemét, azon a Dunántúlon, amely jóval később szabadult fel, mint a Tiszántúl, ahol tehát a demokrácia jóval később kezdhette el és sokkal kisebb eredménnyel folytathatta tisztogató és átnevelő munkáját. A Kisgazdapártra leadott szavaztok tehát nem egységesek és az összecsapás azok között, akik a Kisgazdapártra leadott reakciós szavazatokra és azok között, akik a Kisgazdapártra leadott demokratikus szavazatokra támaszkodnak, elkerülhetetlen.