A kampány vége felé

Tegnap Zselízen befejeződött nagy kampánykörutunk. Mára még tervezünk egy kampányakciót, amiről egyelőre csak annyit árulok el, hogy az alistáli foci mellett ezt vártam a legjobban. :)
Szombaton Gútán jártunk, Vadkerti Jimmy városában. A Selyésekkel több gólyatáborban is jártam a vízimalomnál, a bejáratunkban egy bácsi pedig büszkén mesélte, hogy ő is dolgozott az építésén. Bizony, van mire büszkének lennie. A gútai program kicsit elhúzódott, igyekeznünk kellett Komáromba. Sajnos, a rossz idő miatt a Klapka tér helyett a Sportcsarnokban kellett megrendezni a koncertet. Szerencsére így is rengetegen eljöttek, tömve volt a csarnok, de élek a gyanúperrel, hogy a Klapkán jó idő esetén még sokkal nagyobb tömeg várt volna minket.
Vasárnap Somorja, ahol a sztálinbarokk kultúrházban tartottuk az utolsó előtti Választani című műsort, de mivel Zolival mi már nem mentünk Szencre, itt búcsúztunk el a művészektől. Dráfi Matyi bácsinak ezúton is sok szerencsét és gyors felépülést kívánok!
Dunaszerdahelyen volt az utolsó nagy kampányrendezvényünk, és ezzel tulajdonképpen a műsoros része le is zárult a kampánynak. Bevallom, a hideg idő miatt a menyasszonyommal a koncert jelentős részét egy Polák barátom útmutatása szerint megtalált vendéglőben töltöttük. Legalább az elmaradt ünnepléseket is sikerült kicsit bepótolnunk.
Hétfőn persze megint munka, de délután még elmentünk Perbetére, ahova a megbeszéltek szerint vissza is fogunk érni nemsokára a Beiratkozási Körutunkkal.
Tegnap a kampánykörút hivatalos részét is lezártuk a zselízi lakossági fórumon, ahol sok ismerős arccal találkoztam. Mácsadi úr elmondta, hogy Fülek mellett arányaiban Zselízen sikerültek a legjobban a beiratkozások. Kicsit magunkénak is érezhetjük a sikert, hiszen Bara Zolival jártunk itt pár hónappal ezelőtt a Beiratkozási Körút során és ezek szerint nem hiába.

5.077 hozzászólás a(z) “A kampány vége felé” bejegyzésre