Ez a bejegyzés ugyanabban a percben fog megjelenni hat bloggon: három RMDSZ-es EP képviselőjelölt, Kovács Péter, Brassai Zsombor, Czika Tihamér, és három MKP-s képviselőjelölt, Bara Zoltán, Keszegh Béla, Cúth Csaba, blogján.
Miért vállalunk mi közösséget egymással a kampány utolsó hetében? Mert úgy gondoljuk, hogy az erdélyi és felvidéki magyarságnak, a Románia Magyar Demokrata Szövetségnek és az Magyar Koalíció Pártjának össze kell tartania ebben a kampányban. Hisz céljaink közösek az Európai Parlamentben is: kisebbségi jogok uniós szintű védelmének a kidolgozása, iskoláink, kulturális intézményeink biztonságának és fejlődésének a biztosítása, uniós források lehívásának az elősegítése vidékfejlesztés, regionális fejlesztés terén.
Nekünk határon túli magyaroknak össze kell fognunk, itthon, otthon és Brüsszelben. Együtt kampányolni a távolságok miatt bár nem tudunk, de itt, online ki tudjuk fejezni szolidaritásunk. Hisz mi, fiatal politikusok, hiszünk abban, hogy a jövőben még szorosabbra kell fűznünk kapcsolatainkat.
Miért éppen mi hatan? Mert fiatalok vagyunk, felkészültek vagyunk, és mindannyian úgy gondoljuk, hogy az RMDSZ és az MKP fiataljainak ugyanazt kell képviselni Brüsszelben: az itthon élni, fejlődni kívánó fiatalok érdekeit.
Miért most? Mert ez az első közös választási kampányunk 1918 óta. Mert az Európai Unióval újra egyesültünk, újra egy fórumon képviselhetjük magunkat. Mert a határon túli magyarság szolidaritása kulcskérdés az EU-ban.
Ezért is mondjuk egyszerre azt, hogy 2009 június 6.-án (Szlovákiában) és 2009 június 7.-én (Romániában) szavazz a a magyar érdekképviseltre, szavazz az MKP-ra, szavazz az RMDSZ magyar összefogás listájára, hogy legyen legalább 2 képviselője az MKP-nak, hogy legyen legalább 3 képviselője az RMDSZ-nek.
Hajrá RMDSZ!
Hajrá MKP!
5 perc az életedből, döntés a jövődről